Zsinórmérték - Zsidósors magyar módra

Egyik versében - mert hogy költőkén t kezdte - kamassziózisnak, a felnőtté válás képtelenségének nevezte azt a kórt, amelyben maga is szenved. Egyfajta megkésettség jellemzi ma is a sajtóba a múlt század 70-es éveinek elején, jóval a krisztusi koron túl berobbant Kertész Pétert, akinél már a kezdet kezdetén érzékelni lehetett, hogy nem akármilyen munícióval érkezett. Személyes sorsa - deportálás, édesapja elvesztése, árvaház, tébécé, hajléktalanság - eleve kijelölte érdeklődési körét: a mindenkori hátrányos helyzeteket és helyzetűeket, előítéleteket, kisebbségi sorsokat vizsgálta-kutatta. Üzemi újságíróként éppen úgy, mint parlamenti tudósítóként. Folyvást úton volt, járta az országot, hogy tapasztalatairól beszámoljon. Tudósításban, tényfeltáró riportban, interjúban, publicisztikában. Így aztán szinte minden falnak - amelyeket tanult kollégái gondosan kikerültek - nekiütközött. Mivel afféle outsiderként szerette volna, ha általa is előbbre menne a világ.
Nyugdíjba vonulásáig három országos lapnak volt a főmunkatársa, a Magyar Nemzetnek (nem tévesztendő össze az ilyen néven ma is megjelenő napilappal), a Népszabadságnak, a Magyar Hírlapnak. Az életművéért méltán Pulitzer-emlékdíjas Kertész Péter látszólag mindent elért, amit egy magyar újságíró elérhet ezen a kinek rögös, kinek akadálymentes pályán.